VL A fordítási adatokra vonatkozó tudnivalók

A német címszó vagy frazeológiai példa magyar fordításait rendes, sima szedés jellemzi, míg a szó használati körére stb. vonatkozó magyarázatszerű információk dőlt betűkkel zárójelben állnak.

Olyan címszókat, amelyeknek nincs magyar megfelelőjük, hegyes zárójelbe foglalt magyarázattal értelmeztünk meg « >).

Az igék német címszói alakja a főnévi igenév. A fordításukra megadott magyar igék a hazai szótári hagyományoknak megfelelően a kijelentő mód jelen idő egyes szám harmadik szeméíyű alakjában szerepelnek.

Ha a magyar fordítás stiláris értéke más, az utána tett kurzív minősítés (fkölt.J, (közt.) stb.) hívja fel erre a figyelmet.

A nyilvánvalóan önállósult szólások, közmondások, szállóigék, idézetek a szócik¬kek végére, egy □ jellel kezdődő gyűjtőcsoportba kerültek.

VII. Jelképes fordítás

A jobb áttekinthetőség és helykímélés érdekében számos német főnévi vagy melléknévi címszó után * vagy t utal arra a német igére, amelyből az adott címszó származik. Az adott dmszók magyar jelentései a német ige ott közölt magyar jelen-téseiből mechanikusan képezhetők. A következő típusú szóaikotások fordulhatnak elő:

a)            a német főnévi igenévből, valamint a német igékből -útig képzővel képzett főneveknek a magyarban -ás, -és képzős főnevek,

h) a német műit idejű melléknévi igeneveknek (participium perfectum) a magyar¬ban ~f, -ff, -ef, -ott képzős melléknevek,

c)            a német jelen idejű melléknévi igeneveknek (participium praesens) pedig a

magyarban -o, -ő képzős melléknevek felelnek meg.

Az első német —magyar orvosi szótár több, mint húsz éve jelent meg. '•/óanyaga és annak feldolgozása már nem felel meg a követelmé¬nyeknek.

Munkánk célja az volt, hogy segítséget nyújtsunk a német orvosi nyelv és a németül megjelenő tudományos munkák megértéséhez, igyekeztünk felölelni a jelenleg használatos kifejezéseket és elhagyni az elavultakat.

A szótár mintegy 40 000 szótári adatot tartalmaz. A szűkebb érte¬lmiben vett orvosi szakkifejezéseken túl felvettük az orvosi tevékeny¬éggel kapcsolatos és a szakirodalomban előforduló fizikai és kémiai K ifejezések egy részét.

Á címszó után első helyen a latin megfelelő szerepel, utána — ahol « i’yáltalában van — a használatos magyar kifejezés. Sem mesterkélt iordításra, sem magyarázatra nem törekedtünk. Amennyiben a latin kifejezés a köznyelvbe átkerült, ezt a fonetikus alakot is feltün¬tettük.

A kémiai kifejezések helyesírásában A magyar kémiai elnevezés és helyesírás szabályai által előírt írásmód mellett a gyógyszerészetben használt alakokat is felvettük.

A személynevekhez kapcsolódó összetételeket (pl. -betegség, -syn- droma, -próba, -reakció stb.) nem vettük fel címszóként, mert több¬lel információt nem adnak, csak fölöslegesen növelték volna a szótár terjedelmét. Ugyanebből a meggondolásból nem szerepelnek a német /.ikirodalomban is tiszta latin formában megmaradt alakok, mint p 1. artéria subclavia stb.

Problémát okozott a helyesírás. A latinból származó német szakki- tejezések helyesírása az NDK-ban, az NSzK-ban, az osztrák és svájci nyelvterületen sem egységes. Németben aDuden „Wörterbuch medizi- m rher Fachausdrücke” 1979-es kiadását követtük, és a lehetőséghez inéi len utaltunk az egyéb írásmódokra is. A magyarban közhasználatú Kifejezéseket fonetikusan írtuk, a többit úgy, ahogy azokat ma az or¬ozok többsége használja.

Szótárunk a sorozat eddig megjelent köteteihez hasonlóan az igei von- zatok oktatásában és elsajátításában kíván segítséget nyújtani a nyelv¬tanárnak és a nyelvet tanulónak.

Mind a német nyelv leírásában, mind a német, mint idegen nyelv oktatásában egyre inkább ismert és elfogadott az a nézet, hogy az igének, pontosabban az igéhez egy meghatározott jelentésben kap¬csolódó vonzatoknak döntő szerepük van a mondat megalkotásában. Elsajátításukat ugyanakkor megnehezíti, hogy az igevonzat nem „szabá¬lyos” jelenség: nem következtethető ki biztonsággal az ige jelentéséből, s még kevésbé a megfelelő anyanyelvi ige struktúrájából. A német ige gyakran más mondatszerkezetet kíván, mint szótári magyar megfelelője, s ezért az anyanyelvi szerkezetből való kiindulás, amely a nyelvtanuló számára hossszú ideig a legtermészetesebbnek tűnő eljárás, gyakran hibák forrása lesz. Fontos tehát, hogy legyen olyan kézikönyv, amelyből a nyelvtanuló tájékozódhat a még nem ismert vagy nem jól ismert igék mondatban való használatának nyelvtani feltételeiről. Könyvünk ilyen kézikönyv kíván lenni mindenekelőtt a német nyelvet tanulók számára. német tolmács A magyar és a német nyelv közötti megfelelések és eltérések rendszeres feltárásával azonban segítséget nyújthat a nyelv oktatóinak is az oktatástervezésben, gyakorlatok össszeállításában.

A szótár kereken 650 magyar ige vonzatstruktúráit és ezek német megfelelőit tartalmazza. Az anyag kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy a szótárban a beszélt köznyelvben leghasználatosabb német igék és igei fordulatok szerepeljenek. E cél elérése érdekében azt a megoldást választottuk, hogy német igejegyzéket állítottunk össze a gimnáziumi tankönyvek igeanyaga, ill. német gyakorisági szótárak alapján. Az így össszegyűlt igék magyar megfelelőiből indultunk ki a szótár kidolgo¬zásakor.

Úgy véltük, nem szolgálnánk a szótár használóinak érdekét az ige fogalmának túlságosan szűk értelmezésével. Az egyszerű igékkel egyenrangú szerepet játszanak a mondatban az igei elemet tartalmazó állandó szókapcsolatok (pl. csalódást okoz vkinek), valamint a létigéből és állítmányi névszóból álló kapcsolatok (pl. alkalmas vmire). Ez utóbbi kapcsolatok szótári alakjából hiányzik ugyan az igei elem, de szerepel a ragozási paradigma minden más alakjában (alkalmas volt /lesz/ lenne stb. vmire). Mint a fenti példák mutatják, a szókapcsolatoknak ez a két csoportja ugyanúgy teljes mondatszerkezetet nyit meg maga körül, mint az egyszerű igék, s megfelelőjük a német nyelvben sok esetben csak¬ugyan ige: csalódást okoz vkinek - enttäuschen A; alkalmas vmire - sichA eignen für+A/geeignet sein für+A. Nem zárkóztunk el tehát ezeknek felvételétől sem, ha használatosságuk és az összevető szempont indokolta ezt. Az állandó szókapcsolatok a megfelelő igei címszavak végén szerepelnek, az állítmányi névszók - mivel ezeknek szótári alakjában nincs igei elem - külön címszót alkotnak.

lehetséges hangsúlyos hangzó elé tettünk pontot (pl. ringsumher).

/ A szövegrészben gyakran szereplő ferde vonal, ún. „vir¬gula” német és magyar szavak vagylagossági szerepét tünteti fel (pl. einen Begriff machen/bilden, vmi előtt/mel- lett). Ugyancsak alkalmazzuk a virgulát több igekötős ige összevonásánál (pl. herüber-/hinüber|laufen), valamint névelők és segédigék vagylagosságának jelölésénél (pl. r/^Bereich,. . .h./i.).

| Azoknál a címszavaknál, amelyeknek bizonyos betűcso-portjában a tagok külön ejtendők, függőleges választóvo¬nalat alkalmazunk (pl. cL ini|e, ^Röslchen). Ezt a jelet alkalmazzuk az elváló igekötős igékben is.

Csillag jelzi az erős és rendhagyó ragozású igéket.

□ Kocka jelet használunk a szócikkek végén szereplő szólások és állandósult kifejezések jelölésére.

( ) Kerek zárójelben hozzuk a magyar mutatószavakat, a nyelvtani és szakmai rövidítéseket. A címszavakban és a szövegben levő zárójel a zárójelben foglalt elem elhagy- hatóságát jelzi, pl. kocsi(ká)zik, (her)aus|nehmen vagy (einer Gefahr) vorbeugen.

[ ] Egyes idegen eredetű német szavaknál, melyeknek kiejté¬se eltér a német szavak kiejtésétől, szögletes zárójelben megadjuk a megközelítően helyes kiejtést (pl. rlngeni eur [inzsenjőr]). Ha a magyar címszó nagyjából azonos hangzású a német szóval, nem adunk külön kiejtést.

A KIADÓ ELŐSZAVA

A szótáraknak is megvan a maguk sorsa. Az ötvenes években az Akadémiai Kiadónál a legjobb magyar szótár¬írók olyan műve¬ket készítettek, amelyek évtizedekig meghatározták idegen nyelvi kultúránkat. Jellemző módon a szerzők neve a szótárak meghatározójává vált: a könyvesboltokban egy „Országh”-ot, egy „Halás^”-1, egy „Eckhardt”-ot kerestek a vásárlók.

A — maguk korában modernnek számító — szótárcsaládok azonban az évtizedek során természetszerűleg el¬avultak. A hatvanas években még volt pénze és eszköze a kiadónak a felújításra, modernizálásra — később azon¬ban már csupán változatlan utánnyomások követték egymást.

Időközben megváltozott a magyar nyelv is, s jelentős változáson mentek át az idegen nyelvek is. Világszerte átalakította a kommunikációt a technikai-elektronikai forradalom, a globalizálódó gazdaság. Új szavak és kifeje¬zések tűntek fel, új értelmet kaptak a régiek — s eközben lomtárba kerültek a régen általánosan használt, örök érvényűnek hitt nyelvi elemek. Az angol hatása világszerte megnőtt, miközben az amerikai nyelv még jobban eltávolodott tőle. Németországban kifejlődött egy sajátos „keletnémet” nyelv, amelynek hatásai jóval túlélik még a Fal leomlását is. Franciaországban megnőtt a szakadék a hivatalos és a beszélt, köznapi nyelv között.

Nálunk a rendszerváltás politikai, gazdasági, pénzügyi és jogi nyelvi váltást is magával hozott. Előkerültek a vi-lágháború előtti fogalmak: egy részük újra meggyökeresedett, más részük véglegesen elhalt. A világméretű tech¬nológiai forradalom terminus technicuszi, a nemzetközi gazdasági-kereskedelmi-pénzügyi-turisztikai kifejezések be¬kerültek mindennapi beszédünkbe, de igen sok esetben még magyar megfelelőjük sem akadt.

Fontos és nagy feladatot vállalt tehát magára az Akadémiai Kiadó szótárainak felújításával. Az Akadémiai Kiadó abban a reményben bocsátja útjára szótársorozatát, hogy ez a következő évtizedekben meghatározó mó¬don fogja segíteni a magyarországi idegen nyelvi kultúrát, ugyanakkor hasznosan szolgálja majd a környező országokban élő magyar nemzetiségeket és a távoli országokban élő másod- és harmadgenerációs magyarokat is. Mint ahogyan az elődök hatottak - nemzedékeken át.

1.            Nagyszótárak megjelenése — különösen olyan, nemzetközi mértékkel nézve viszonylag ritka nyelvpár ese¬tén, mint a német és a magyar — nem mindennapos eseménynek számít. Magyar-német nagyszótárunkat is, me¬lyet az olvasó most a kezében tart, a szakma és a nyelvhasználó közönség részéről hosszas várakozás előzte meg. A kötet alapjául szolgáló Halász Előd-féle mű ugyanis több mint 40 éven keresztül a maga kategóriájában egyedül szolgálta a nyelvtanulók, tanárok, fordítók és általában a nyelvhasználók igényét. így 1997 végén vállalkoztunk a szótár felújítására.

2.            Halász Előd munkája már viszonylag gazdag és előremutató német-magyar és magyar-német lexikográfiai tradíciók folytatásaként született. Elkészítésére annak idején a főszerkesztői megbízást a germanista Halász Előd (1920-1997), szegedi egyetemi tanár kapta. Több mint 50 fős munkatársi gárda élén kisebb stáb — Hűvös Kornél, Paulinyi Zoltán, Rácz Ottó és Skripecz Sándor — irányította a munkálatokat. (Ehhez jöttek még a műszaki szótá¬rak teamjéből besegítők és a különféle szakterületek konzulensei.) Sajátos viszont, hogy a munkatársaknak csak kisebbik része volt képzett germanista vagy bölcsész, és a közreműködők kiválasztásánál a szakmai alkalmasságon kívül — az akkori időkre jellemző módon — a politikai-ideológiai szempontok is fontos szerepet játszottak.

Halász Előd művének egyik fontos előzménye annak idején a Kelemen Béla-féle nagyszótár volt („Német¬magyar és magyar-német nagy szótár. Deutsch-ungarisches und ungarisch-deutsches Großwörterbuch“, átdolg. Thienemann Tivadar. Bp., 1941/42, 4. kiadás és 1942. 5. kiadás). Először e Kelemen-Thienemann-szótár átdolgo¬zásának ötlete merült fel. Az anyagnak 1951 januárjában kezdődött, beható áttekintése azonban azt a meggondo¬lást eredményezte, hogy új szótár elkészítése látszik célszerűnek, melyhez ugyanazon év nyarán hozzá is fogtak. (Érdekes megemlíteni, hogy e munkálatok már az Akadémiai Kiadónál kezdődtek meg, míg a szótárprojekteket korábban az MTA Nyelvtudományi Intézete gondozta.) Először a német-magyar szótár készült el nem egészen másfél év alatt. Az opus természetesen nem kis mértékben kénytelen volt az akkori kor ideológiai-politikai szelle¬miségének is eleget tenni, így például az 1952-ben megjelent kötet előszavában Sztálint és a sztálini politikát emelte ki. A magyar-német verzió első kiadása 1957-hez fűződik, a második („teljesen átdolgozott és bővített”) kiadás 1964-ben jelent meg, majd az 1970-es, harmadik kiadás ennél is függelékkel egészült ki. Azóta — utoljára 1983-ban — csak a függelék bővült.

a számítógépes adatok vagy egy banki egyenleg.
A szórakoztató kommunikáció olyan tevékenységekhez kötődik, amelyek
érdekesek és örömteliek. Szórakoztató jellegű például egy vicc vagy egy érdekesebb
film, amelynél a közönség szórakoztatása lényegesebb, mint maga a történet; de
ide sorolhatóak még például a szórakoztató könyvek vagy számítógépes játékok is.
Az oktatás sokkal tágabb fogalom, mint egy tankönyv vagy egy egyetemi
előadás. német tolmácsolás Az oktatás alapvetően olyan üzeneteket foglal magában, amelyek készségekre,
értelmezésre, éleslátásra tanítanak. Környezetünk „tanulási” lehetőségek
26
Bevezetés a tolmácsolás pszichológiájába
bőséges kínálatát nyújtja. A tankönyvek és előadások mellett az oktatási jellegű
kommunikációra példaként említhetők még az önsegítő könyvek, az oktatási célú
számítógépes programok, az iskola, a szülő–gyerek párbeszéd, vagy egyszerűen
csak a tapasztalatból történő okulás.
A  meggyőzés a  kommunikáció legösszetettebb funkciója, amely gyakran
párosul a tájékoztatással, a szórakoztatással és az oktatással. A meggyőző közlés
legáltalánosabb példái: a hirdetések, a személyek közötti hivatalos kommunikáció,
a politikai beszédek, a viták és az inspiráló vezércikkek vagy beszédek.
1.2. A relevancia elve
Kommunikációs relevanciaelméletükben Sperber és Wilson összehangolta a kódmodellt
– amely szerint a kommunikáció az üzenetek kódolásával és dekódolásával
valósul meg – a kommunikáció inferenciális felfogásával. Az inferenciális modell
szerint a kommunikáció bizonyítékok létrehozása és értelmezése által valósul meg.
A verbális kommunikáció tehát a kommunikációs folyamat két fajtáját foglalja
magában: a kódalapú és az inferenciákon alapuló megközelítést. Az elmélet szerint
a kommunikáció a szándékok kifejezését és az inferenciák levonását jelenti. Más
szóval
pszichológiai szempontból a kommunikációt le lehet írni a szándékok és inferenciák
rendszereként is. Az emberi megismerés és interakció alapvető jellemzője
a szándék kifejezése mások felé. Az emberek jellemzően kategorizálják az emberi
és az állati viselkedést, nem pusztán a fizikai tényezők, hanem a mögöttes szándék
tekintetében is (Sperber és Wilson 1986: 23–24).
A relevancia elve kimondja, hogy csak arra az információra fordítunk figyelmet,
amelyet fontosnak vélünk. Ahhoz, hogy közöljünk valamit, magunkra kell vonnunk
mások figyelmét, és feltételeznünk kell, hogy az információ, amelyet meg
akarunk osztani, lényeges. Sperber és Wilson feltételezése szerint az „emberek
ösztönösen megérzik a relevanciát, így következetesen képesek megkülönböztetni
a lényeges információt a lényegtelentől, vagy néhány esetben a fontos információt
a  kevésbé fontostól” (idem 119). A  relevancia különböző fokozatai elsősorban
a kontextustól függenek.
Sperber és Wilson a relevanciát pszichológiai adottságnak tekinti: szerintük
„az a kontextus, amelyben feldolgozzuk az új feltételezéseket, lényegében az egyén
27
A tolmácsok kommunikációs viselkedése
régi feltevéseinek részhalmaza. A  régi és az új feltételezések egyesítése pedig
különféle hatásokat gyakorolhat rá” (idem 132). A két kutató szerint a kontextus
nincs előre meghatározva, azonban „még a megértés folyamata előtt, vagy ennek
korai szakaszában kialakul.” Hozzáteszik azt is, hogy „sem a kontextus természete,
sem a megértés nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy a megértési folyamat során
megválasztható vagy módosítható legyen a kontextus” (idem 137).
Egy másik lényeges fogalom, amely a relevancia elvéhez kapcsolódik, a kognitív
környezet, amelyet Sperber és Wilson a következőképpen határozott meg:
Az egyén teljes kognitív környezete tartalmazza mindazon tényeket, amelyeket
észlel, vagy kikövetkeztet. Ezek számára mind könnyen hozzáférhetők. Az egyén
teljes kognitív környezete a saját fizikai környezetének és kognitív képességeinek
egyik funkciója. Nemcsak azokat a tényeket foglalja magában, melyeknek tudatá-
ban van, hanem azokat is, melyeket képes megismerni fizikai környezetében. [...]
A megjegyzett információk a kognitív képességek részét képezik (idem 39).
Az információfeldolgozásra jellemző kognitív hatékonyságról Sperber és Wilson
kijelenti,
hogy minden ember automatikusan a lehető leghatékonyabb információ-feldolgozásra
törekszik. Ez akkor is így van, ha ennek nincsenek tudatában. Az emberek
tudatos érdeklődésének tárgya azért módosul folyamatosan, mert a szüntelenül
változó körülmények között is ezt az állandó célt próbálják elérni. Más szóval az
egyén kognitív célja mindig egy általánosabb cél az adott pillanatban: a végsőkig
fokozni a feldolgozott információ relevanciáját (idem 49).
Az információ-feldolgozás jelentős erőfeszítést igényel, így „nincs értelme felhívni
valakinek a figyelmét egy jelenségre, amíg az nem tűnik számára elég fontosnak
ahhoz, hogy figyelmet fordítson rá” (idem 49).
1.3. Kommunikatív kompetencia
A kommunikatív kompetencia fogalmát az antropológus–nyelvész Hymes (1972)
alkotta meg. Hymes ezt különféle kompetenciák – a szemiotikai, a társadalmipragmatikai,
a diskurzív–textuális és a referenciális kompetencia – összességeként
határozta meg. német tolmács Boyer kiegészítette ezt egy ötödik elemmel, az etno-szociokulturális
28
Bevezetés a tolmácsolás pszichológiájába
kompetenciával (Boyer 1991: 41–44). A szemiotikai kompetencia a nyelv működését
vizsgálja verbális (fonológia, fonetika, nyelvhelyesség, szemantika, lexémák) és
paraverbális szinten (szóbeli közlésnél például a mimika és a gesztikuláció, írásban
pedig a grafika). A társadalmi-pragmatikai kompetencia a nyelvnek a kollektív
normákhoz és a  beszédaktusok használatához kapcsolódó interakciós dimenziójával
foglalkozik. A  diskurzív–textuális kompetencia a  nyelvi funkcióknak
a mondat szintjén túli dimenzióját vizsgálja (párbeszéd, szövegkohézió, koherencia
stb.). A referenciális kompetencia azokra a tényekre utal, amelyeknek a beszélő
tudatában van. Ilyen például a nyelv mögött meghúzódó szociális, antropológiai,
demográfiai, földrajzi, művészi, tudományos és technikai valóság. Az  etnoszociokulturális
kompetencia pedig a kollektív elképzelések, a közösség tagjai által
elfogadott ábrázolások, a kódolt implicit jelentések és tudás ismeretén, valamint
a közösség értékein alapul. A két utóbbi – a referenciális és az etno-szociokulturális
kompetencia – lefedi a Holec (1988) és Porcher (1988) által meghatározott
kulturális kompetencia fogalmát.
A kommunikatív kompetencia jelenleg a modern idegennyelv-tanítás és -tanulás
legfőbb célkitűzése. A mi esetünkben lényeges lehet a kommunikáció multidimenzionális
természetének bemutatása, valamint azon különféle szempontok
felvázolása, amelyek akkor kerülnek előtérbe, amikor valaminek az értelmét
keressük. A tolmácsolás (és fordítás) esetében egy másik tényező is szerepet játszik:
a nyelvi jelek kontextusban történő kódolására és dekódolására való képesség.
A kommunikáció elméleteinek tárgyalását összegezve kijelenthetjük, hogy
a kommunikáció mint viselkedés vagy interakció jellemzően multidimenzionális,
és magában foglalja a többszintű üzenetküldést. A folyamat számos változóból áll
össze: ilyenek például a beszéd és annak paralingvisztikai jellemzői, az akcentus,
a kiejtés, a szavak és jelentésük, a test és annak elhelyezkedése, valamint az olyan
kifejezőeszközök, mint a mimika, az önkéntelen szokások, a mosoly, a testtartás,
a gesztikuláció, a ruha stb. A verbális kommunikáció egyik fontos jellemzője az
improvizáció, amely spontánná teszi (lásd Horváth 2010). A  kommunikációs
folyamat összetettsége miatt még azonos kulturális hátterű emberek között is
könnyen előfordulhatnak alapvető félreértések és téves értelmezések. Még tovább
bonyolítja a helyzetet, ha kulturális jellemzők is közrejátszanak a folyamatban,
például az interkulturális, multikulturális vagy transzkulturális kommunikáció
során.
29
A tolmácsok kommunikációs viselkedése
2. Interkulturális kommunikáció
Az úgynevezett globális falu fejlődésének következtében az interkulturális kommunikáció
napjainkra rendkívül népszerű témává vált. Porter és Samovar szerint
ennek négy oka van: a közlekedési és a kommunikációs technológia fejlődése,
a  gazdaság globalizációja, illetve a  változó migrációs tendenciák. A  kutatók
kifejtik, hogy ezek az események alapvetően átformálták a nemzetközi és a helyi
kommunikációs és interakciós trendeket (Porter és Samovar 1997: 5).
Porter és Samovar meghatározása szerint az interkulturális kommunikáció
olyan kommunikáció, amelynek során az egyik kultúrában feladott üzenetet egy
másik kultúrában kell értelmezni. Mivel a kultúrák közötti különbségek prob -
lémákat okozhatnak az interkulturális kommunikáció során, az interkulturális
kommunikációnak része a kultúra azon elemeinek vizsgálata, amelyek leginkább
befolyásolják két eltérő kulturális háttérrel rendelkező ember közötti interakciót.
Az emberi kommunikációhoz hasonlóan a kultúra is összetett fogalom. Éppen
ezért nehéz egyetlen tömör definíciót találni rá. Hogy átfogó képet kapjunk a kérdésről,
az alábbiakban több szerző kultúra-meghatározását is bemutatjuk.
A kultúrát felfoghatjuk azon dolgok összességeként, amelyek meghatároznak
egy nemzetet, társadalmat vagy csoportot. Ilyenek például a szokások, az irodalmi,
művészeti és zenei alkotások, a történelmi események, a törvények, az intézmények
és az életmód. Ebben az értelemben a kultúra azonos a civilizációnak egy bizonyos
időszakbeli állapotával, vagyis az adott korszak (pl. a 18. század Franciaországá-
nak) jellegzetes elemeivel. A kultúrának ez a meghatározása a magaskultúrát vagy
a nagybetűs kultúrát (’Big C’ culture) írja le. A nagybetűs kultúrát (’Big C’ culture)
Tomalin és Stemplenski (1993: 6) „eredménykultúraként” jellemzi, és hozzáteszik,
hogy „örökké olyan marad, amilyen volt”, vagyis változatlan és állandó. A nagybetűs
kultúra (’Big C’ culture) elemeit meg lehet tanulni, és az iskolában ki lehet
kérdezni. Katan megfogalmazásában:
[e]z a  Kultúra független az egyéntől, és elsajátított tudásunknak csupán egy
bizonyos szeletére korlátozódik, valamint kizárólag a (felső) középosztály neveltetésében
jelenik meg. Legtöbbször a „művelt”, „kifinomult”, „pallérozott”, „tanult”
férfiakkal (de nem nőkkel) azonosítják. Az ilyen emberek számára a kultúra szó
tartalma a regény halála óta változatlan (Katan 2000: 16).
30
Bevezetés a tolmácsolás pszichológiájába
A kultúrát azonban egyfajta viselkedési módként is értelmezhetjük. Ez az úgynevezett
kisbetűs kultúra (’little C’ culture) vagy viselkedéskultúra. Ez a fogalom
tágabb, mint az előzőekben tárgyalt nagybetűs kultúréá, mivel a kisbetűs kultúra
részét képezik a „kultúrafüggő meggyőződések és értelmezések, melyek elsősorban
a nyelvben jelennek meg, de kifejezhetjük őket olyan, az adott kultúrára jellemző
viselkedésformákkal is, amelyek befolyásolják az egyén elfogadottságát egy közösségben”
(Tomalin és Stemplenski 1993: 7). A kultúra ebben az értelemben nem
független az egyéntől, és „nem kézzelfogható, mint egy termék, hanem belsőnk
része, kollektív és nem megtanuljuk, hanem elsajátítjuk” (Katan 2000: 17). Erre nemzetiségi önkormányzat